TÍZEZER ARANY
Qi tartományban élt egy Dongguo Chang nevű nagyravágyó úr. Többek között arról álmodott, hogy valamikor tízezer aranya lesz. Tanítványa, bár ismerte mestere pénzsóvárságát, mégis arra kérte, kegyeskedjék adományt adni neki, mivel nagy szegénységben él.
Dongguo Chang visszautasította a tanítvány kérését.
- Minden pénzre szükségem van, mert állami hivatalt akarok venni magamnak.
A tanítvány megharagudott rá, elment Song államba. Mielőtt útra kelt, így szólt mesteréhez: - Mivel nem osztozhatom mindabban, amit oly mohón kívánsz, jobban teszem, ha másutt keresem a szerencsémet. Meglehet, hamarabb megtalálom, mint te. / Shang Zi
A KÉKCINKE ÉS AZ ÓRIÁS MADÁR
Élt valaha egy óriás madár, amelynek háta olyan széles volt, mint a Tai hegység, kiterjesztett szárnyai pedig felhőként borították el a mennyboltot. Ha magasba emelkedett, forgószél kerekedett körülötte, és minden szárnycsapásával kilencezer li távolságra suhant az ég alatt. Egy alkalommal Délnek vette útját, a Déli Óceán felé tartott.
A kékcinke feltekintett rá és nevetett. "Én felszökkenek pár lábnyira, aztán visszaszállok, és jól érzem magam a bokrok között. Nekem ennyi elég is. Minek menjek messzebbre?"
Ebből láthatjuk, mi a különbség az óriás meg a törpe távlata között. /Zhuang Zi
GYÓGYÍR CSEREPES KEZEKRE
Song tartományban lakott egy mosodás, aki csodálatos hatású gyógyírt kevert ki, amellyel a kicserepesedett kezét rendbehozta. Így a család nemzedékeken át ruhamosásból élt. Egy ember tudomást szerzett a kenőcsről, s száz aranyat kínált a receptjéért.
- Több nemzedék óta mosásból tartjuk el magunkat - mondta egyikük, amikor a család megvitatta a javaslatot -, de sohasem kerestünk egy-két aranynál többet. Most száz aranyat kapnánk, ha eladnánk a receptet. Jobban járunk, ha eladjuk.
Nem sokkal ezután Yue tartomány nagy sereggel támadt Wu tartományra. Az ember, aki a receptet megvásárolta, elment és felajánlotta a receptet Wu hercegének, aki az ajándék fejében kinevezte tábornokká. Az új tábornok csapatai hatalmas támadást indítottak a tengeren Yue hadai ellen, és teljesen megsemmisítették az ellenséget. A herceg az új tábornokot nemesi rangra emelte, hűbérbirtokot adományozott neki.
Ugyanaz a kenőcs, amely addig csak a mosodások kezét gyógyította, másnak földbirtokot szerzett.
Minden attól függ, milyen célra használjuk fel a dolgokat. /Zhuang Zi
A SIRÁLY, AMELYET A SZERETET PUSZTÍTOTT EL
Egy tengeri sirály betévedt Lu fővárosába. Lu város hercegnője nagyon megörült a vendégnek. A templomcsarnokban káprázatos ünnepséget rendezett számára, lakomával, zenészekkel. Ám a madár zavarodottan dugta szárnyai alá a fejét, behúzódott a sarokba, és morzsányi ételt, korty bort sem fogadott el. Az ünnepség harmadik napján kimúlt.
Ez az eredménye annak, ha valaki úgy kíván megörvendeztetni egy sirályt, ahogyan Lu hercegnő próbálta megörvendeztetni. /Zhuang Zi
A SÁRKÁNYFARAGÁS MŰVÉSZETE
Zhu Ping elszegődött Zhili Yihez, a híres fafaragóhoz, hogy megtanulja, miként kell sárkányokat faragni. Három évig tanult, minden igyekezetét annak szentelte, hogy elsajátítsa mestere tudományát.
De soha életében nem találkozott sárkánnyal, hogy művészetét annak is bemutathassa. / Zhuang Zi
AZ UTÁNZÁS OSTOBASÁGA
Xi Shit, az ismert szépséget sokszor kínozta a gyomorégés, ezért gyakran mutatkozott fájdalomtól elgyötört arccal az emberek előtt.
Egy falubeli csúnyácska leány, aki roppant vonzónak tartotta Xi Shi viselkedését, ugyancsak összefonta karját a gyomra előtt, és fájdalmas képet vágva sétafikált. A gazdagok, megpillantva a lányt, magukra zárták ajtóikat, a szegények pedig észveszejtve menekültek előle.
Szerencsétlen leány! Hiába csodálta Xi Shi viselkedését, nem tudta felismerni, hogy mi benne a csodálatos. /Zhuang Zi
A BÉKA A FORRÁSNÁL
Élt egy béka a sekély forrásnál.
- Nézd csak, milyen remekül élek itt! - mondta az arra vetődő kelet-óceáni teknősnek.
- Ugrálhatok a köveken, ha ki akarok jutni a partra, s megbújhatok a sziklahasadékokban. Kedvemre hűsölhetek a pocsolyákban, ha meg kedvem támad, bebújok a mély iszapba. Nincs az a rák, nincs az az ebihal, amelyik olyan remekül élne, mint én! Én vagyok az úr a forrásban és a parton. Kívánhat ennél többet valaki? Miért nem jössz erre gyakrabban, hogy elszórakozzunk?
Mielőtt a kelet-óceáni teknős belépett volna a forrásba, lábának körme beleakadt valamibe. Megállt, hátralépett, majd belefogott, hogy elmondja a békának, milyen az óceán.
- Az óceán szélesebb ezer linél is, és legalább ezer li mély. Valamikor a régi időkben tíz évből kilencben dagály volt, ám a tenger szintje mégsem emelkedett, aztán meg minden nyolc évből hétben apály volt, de a tenger szintje mégsem csökkent. Az óceán korokon át mindig ugyanolyan. Hát ezért szeretek az óceánban élni.
Szavait figyelve a béka zavartan hallgatott. /Zhuang Zi
PONTY A KISZÁRADT KERÉKNYOMBAN
Zhuang Zinek elfogyott a pénze. Elment a folyót bérlő halőrhöz kölcsönt kérni.
- Rendben van - mondta a halőr. - Éppen itt az ideje, hogy beszedjem a bérleti díjakat a környéken, aztán majd kölcsönzök neked háromszáz aranyat. Megfelel?
Zhuang Zi felháborodott, elbeszélte a következő történetet.
- Amint idefele jövök, hallom, hogy szólítanak. Körülnézek, hát egy ponty fekszik a földön a kiszáradt keréknyomban, az beszélt hozzám. Rácsodálkoztam.
- Hát te, hogy kerülsz ide?
- A Keleti Óceán gyermek vagyok - felelte. - Tudnál hozni egy vödör vizet, hogy megmentsd az életemet?
- Rendben van - mondtam. - Elintézem a dolgom, visszafelé jövet hozok majd egy vödör vizet a Nyugati-folyóból. Jó lesz így?
A ponty megdühödött:
- Kikerültem a megszokott közegemből - kiabálta -, nem tudom, mit tegyek! Egy vödör víz megmentene, de te nem adsz mást, csak ígéretet! Így legközelebb majd a halpiacon látsz viszont! /Zhuang Li
HOGYAN VESZÍTETTE EL KÉT BOJTÁR A JUHAIT?
Gu és Zang, a két bojtár együtt vitte legelni a két nyájat, és mindketten elveszítették juhaikat. Amikor gazdáik megkérdezték, mit csináltak, Zang így válaszolt: olvastam. Amikor Gut kérdezték, azt felelte: dámát játszottam.
Bár mást és mást csináltak, egyformán elveszítették a nyájukat. /Zhuang Zi
HÁROM GESZTENYE VAGY NÉGY?
Élt egy állatidomár Song tartományban, szép pénzt keresett a majmaival. Értette a majmokat, és a majmok is megértették őt. Rendszerint úgy intézte, hogy az otthoni étkezésekből mindig maradjon valami a majmai számára. Egyszer nem maradt otthon ennivaló, meg különben is elhatározta, csökkenti a majmok adagját, mert sokba kerül az élelmük. Tartott tőle, hogy a majmoknak nem tetszik a dolog, ezért így szólt hozzájuk:
- Ezentúl reggelenként mindegyikőtök kap három gesztenyét, esténként pedig négyet. Rendben van?
A majmok felugrálva juttatták kifejezésre elégedetlenségüket. Az idomár csillapító hangon folytatta:
- Na jó, akkor mit szóltok hozzá, ha reggelenként kaptok négyet, esténként meg hármat?
A majmok erre leültek, és teljesen megnyugodtak. /Lie Zi
TÚL SOK ÖSVÉNY
Yang Zi mester szomszédjának elkóborolt a báránya, kiküldte hát összes emberét a bárány keresésére, és megkérte Yang Zi szolgáját, tartson ő is velük.
- Micsoda! - rikácsolt Yang Zi. - Ennyi emberre van szükséged, hogy megkeress egy bárányt?
- De hisz annyi ösvény van itt, ki tudja, merre ment - magyarázkodott a szomszéd.
Amikor a szolga visszatért, Yang Zi megkérdezte:
- No, megtaláltátok a bárányt?
A szolga azt felelte, nem. Akkor Yang Zi megkérdezte, hogyhogy nem tudták megtalálni.
- Túl sok az ösvény - felelte a szolga. - Egyik ösvény beletorkollik a másikba, nem tudtuk eldönteni, melyiket válasszuk, így aztán visszafordultunk.
Yang Zi gondolkodóba esett. Hosszú ideig nem szólt semmit, egész nap el se mosolyodott.
Tanítványait meglepte a viselkedése.
- Egyetlen bárány nem a világ - vigasztalták mesterüket -, meg aztán nem is a tiéd volt. Miért lettél hát ilyen szótlan és komor?
Yang Zi nem válaszolt, és tanítványai tanácstalanok voltak. Egyikük, Mengsheng Yang megpróbálta kifejteni, mi játszódhat le a mesterben.
- Ha túl sok az ösvény - mondaná a mester -, az ember nem találja meg az elkóborolt bárányt. Ha egy tanítványnak túl szerteágazó az érdeklődése, elaprózza az idejét. Minden tudás ugyanazon forrásból ered, de a tudáshoz sokféle módon lehet eljutni. Ha tévútra lépsz, csak úgy kerülhetsz a helyes ösvényre, ha visszatérsz a kiindulóponthoz, az igazság forrásához. Mivel Yang Zi tanítványa vagy, tőle akarod megszerezni a tudást, add neki át magad teljes mértékben, különben soha nem fogod megérteni a mestert.Lie Zi
AJÁNDÉK GALAMBOK
Handanban az a szokás járta, hogy újév előtt galambokat fogtak és ajándékoztak a hercegnek. A galambok olyan örömet okoztak a herceg számára, hogy minden ajándékozót gazdagon megjutalmazott. Valaki egyszer megkérdezte a herceget, mi a magyarázata a szokásnak.
- Jólelkűségem jeléül újévkor szabadon engedem az összes galambot - felelte a herceg.
- Mivel alattvalóid tudják, hogy szabadon engeded a galambokat, igyekeznek minél többet elkapni - érvelt a kérdező. - És közben rengeteg galambot megölnek. Ha valóban nem akarsz kárt tenni a galambokban, helyesebben tennéd, ha alattvalóidnak megtiltanád, hogy megfogják őket. Ha csak azért fogatod meg a galambokat, hogy szabadon engedhesd őket, jólelkűséged nem hozhatja helyre a mérhetetlen kárt, amit okozol.
A herceg egyetértett vele. /Lie Zi
A PLATÁNFA KIVÁGÁSA
Egy ember kertjében kiszáradt a platánfa. A szomszédja ezt mondta neki:
- Kiszáradt fa szerencsétlenséget hoz. Jobban tennéd, ha kivágnád.
Amint az ember kivágta a fát, a szomszéd nyomban kérlelni kezdte, adjon belőle valamennyit tűzifának.
"A szomszédnak tűzifára volt szüksége" gondolta a kiszáradt fa gazdája mérgesen. "Ezért vágatta ki velem a fát. Eddig jó szomszédok voltunk, de most túljárt az eszemen, ezt nem hagyom annyiban." /Lie Zi
A TALÁLT BIROKLEVÉL
Egy Song tartományba való férfi, sétája közben, elveszített birtoklevelet talált az út mentén. Hazavitte és elrejtette a házában. Titokban egyre a birtoklevélben felsorolt értékeket számolgatta.
- Ha te tudnád, milyen gazdag ember lettem! - dicsekedett a szomszédjának. /Lie Zi
AZ EMBER, AKI SENKIT SEM LÁTOTT
Qi tartományban élt egy ember, aki nagyon vágyott rá, hogy aranya legyen. Egy ízben takarosan felöltözött, elment a piacra. Az aranykereskedő pultjánál darab aranyat dobott a mérlegre, aztán szó nélkül zsebre vágta.
A rendőr elkapta. Megkérdezte tőle:
- Hogy lophattál aranyat ennyi ember szeme láttára?
- Amikor az aranyat eltettem, nem láttam senkit. Nem láttam senkit és semmit, csak az aranyat - felelte az ember. /Lie Zi
AZ ÖNTELT KOCSIS
Yan Zi, Qi tartomány miniszterelnöke kikocsikázott a hintóján. A kocsis felesége a kapuban állt, látta, milyen öntelten ül a férje a hintó bakján, a négy ló gyeplőjét fogva.
Amikor a kocsis hazament, a felesége kijelentette, hogy elhagyja.
A férje megkérdezte, miért.
- Yan Zi miniszterelnök - válaszolta a felesége. - Ismerik szerte az egész országban. Amikor kikocsizott, láttam, amint gondolataiba merül. Nem volt benne semmi nagyképűség. Te meg kocsis vagy csak, és mégis nagyra tartod magad, öntelt vagy. Ezért megyek el tőled.
Ettől fogva a kocsis szerényebben viselkedett. Amikor Yan Zi egy alkalommal arról érdeklődött, mi az oka a hirtelen változásnak, a kocsis megmondta az igazat. Yan Zi ennek hallatán állami hivatalt ajándékozott neki. /Yan Zi
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Szélvédő Javítás Szeged, Retek utca 21 – Autóüveg javítás és kőfelverődés
► Szélvédő javító pontunk a szegedi Rókusi körúton, a Nagy TESCO Extra parkolójában található. Amíg Ön bevásárol, mi 15-20 perc alatt megjavítjuk autóját.
kolcsonzokecskemet.hupont.hu
2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
3. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron
kisbusz-berles.hupont.hu
4. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül
► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !
kert-udvar-kerites.hupont.hu
5. Kisteherautó bérlés, kisteherautó kölcsönzés napi 6000 forintért
► Kisteherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. BARÁTI Ár, kedvező feltételek. OLCSÓ! - Kisteherautó bérlés akár 6000,-Ft/nap áron! -
kisteherauto-berles.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. World Stars
► Minden amit a tini sztárokról tudni kell
worldstars.hupont.hu
2. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499
► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.
fabrikettpestmegye.hupont.hu
3. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
4. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
5. FC Barcelona
► Folyamatosan bővül...
fcccbarcelonaaa.hupont.hu
► Házisüteményektől a sós süteményeken, desszerteken át a fagylaltokig. A receptek feltöltés alatt
konyvesrecepteket.hupont.hu
7. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp
► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST
aaa.hupont.hu
8. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
9. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
10. Kaméleon
► A kaméleonok mostanában egyre többen tartják otthon.Ha meg akarsz róla tudni dolgokat, akkor nézz be!!!!!!! De azt elmondom hogy nem csak kaméleonokról van szó,hanem más állatokról is.Jó szórakozást!
kameleon.hupont.hu
11. tauben, pigeon, porumbei, postagalamb GÁSPÁR ISTVÁN
► A Pannon Maraton Klub 2009 - 2010 évben rendezett versenyeinek CSAPATBAJNOKA (jobbra a 85427 hím látható 755 km lerepülése után 2047 társát utasította maga mögé és 14 órai szállás után NEMZETKÖZI I. díjat nyert!
pannonmaraton.hupont.hu
12. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
api.hupont.hu
13. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
14. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig
► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!
szamvitelezz.hupont.hu
15. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés
► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu
tarsashazkezelo.hupont.hu
16. http://cegledikeptelensegek@blog.com
► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.
cegledikeptelensegek.hupont.hu
17. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ
lomtalanitas-azonnal.hupont.hu
18. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.
solverus-versek-iii.hupont.hu
19. Az ember a kutya legjobb barátja!;)
► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!
kutyusfanclub.hupont.hu
20. Immobilizeres autókulcsok másolása, Zeg-Zug Bt. Siklós
► - Immobilizeres kulcsmásolás-Autó-motor kulcs PÉCS környékén KISZÁLLÁSSAL IS.
zegzugbt.hupont.hu
21. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
22. EUGEN
► A TISZAMENTE KULTÚRÁLIS, KÖZÉRDEKŰ MONITORA - Kulturni, javni monitor Potiskog regiona
eugen.hupont.hu
23. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock XII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Íme, egy újabb kötet, ami szintén elkészült abban a formátumban, ahogy azt szerettem volna. Sokáig azt gondoltam, ez lesz az utolsó írások gyűjteménye. Tévedtem... mert ez bizony velem is megesik. (Mondhatjuk, nem is olyan ritkán...)
solverus-versek-xii.hupont.hu
24. feg-szerviz
► Fég szerviz, 06-20-325-7170, őrlángos gázkazán, vízmelegítő felújítás, javítás, Budapest
feg-szerviz.hupont.hu
25. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!
► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!
spitzhotel.hupont.hu
26. SpeedySpider
► GEKKÓK
speedyspider-gekkok.hupont.hu
27. Zsuzsi és Enci madárpókos oldala
► "Vonzanak az egzotikus állatok? Akkor legyen madárpókod!"
madarpokok.hupont.hu
28. Huszár Lajos költöztetés,lomtalanítás 20/2055729 áruszállítás,tehertaxi
► Költöztető céget keres? Kedves kiszolgálás,gyors költöztetés,lomtalanítás,közúti fuvarozás!Korrekt áron,hétvégén is!Hívjon bizalommal!0620/2055729
aruszallitas-koltoztetes.hupont.hu
29. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák
► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.
kellercukraszat.hupont.hu
30. ♥♥♥miley cyrus selena gomez fan♥♥♥
► ♥♥♥Ha szereted mileyt és selenát itt a helyed!Gyere minden nap♥♥♥mert én mindig szerkesztem♥♥♥
sztarokazelen.hupont.hu
31. hannah montana fan oldal+:)miley cyrus!!
► Itt mint láttod nemcsak 1-vagy 2 sztráól találsz dolgokat és érdekeségeket !!!!jó mulatást remél teccik az oldal:)
hannahmontanamiley.hupont.hu
32. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
33. ~ Smink és ami hozzá tartozik ~
► Tesztek, trükkök, minden ami kell!
sminktesztneked.hupont.hu
34. Kimerültség, stressz, depresszió, vitamin, egészség, gyógynövények...
► Kimerült? Stresszes? Depressziós?... Egészség = vitamin, gyógynövények
vitaminok-gyogynovenyek.hupont.hu
35. ZaZa Kutyaruha
► Fajtaspecifikus standard, és egyedi ruhákat készítünk bármilyen méretű kutyáknak
zaza-kutyaruha.hupont.hu
► Nincs tökéletes virág, mert minden virág tökéletes.
margaretavirag.hupont.hu
► ~"Az ártatlanság bűn. Az igazságon nem változtathatsz. Az időt pedig úgysem állíthatod meg."~
bestanimeim.hupont.hu
38. A Pécs és környéke melegburkoló - parkettás!
► Máté Tamás vagyok, melegburkoló-parkettás. Több éves szakmai múlt mellett olyan referenciákkal rendelkezem, amelyek biztosítékot nyújthatnak az Ön számára is, hogy a munkámat megfelelő minőségben, korrekten fogom elvégezni.
mateparkett.hupont.hu
► Nyitvatartás Bejelentkezés alapján : 0630/472-8310
melikozmetika.hupont.hu
► Egy sokoldalú orvos első honlap-próbálkozását látod. Hitvesem s jómagam cukorbeteg-ételreceptjeinket és más hasznosat és kellemeset szeretnénk megosztani veled, ha érdekel.
cukorbeteg.hupont.hu
41. ANTENNA SZERELÉS,JAVÍTÁS ÉS BEÁLLÍTÁS BUDAPESTEN! TEL:+36705192134
► Digitális SD,HD műholdvevők,földi digitális antennák szerelése.Mindigtv,Mindigtv Extra kártyás vevőegység szerelése.UPC DIRECT,DIGI TV szerelése,javítása!
antennaszerviz.hupont.hu
42. Márkás Sminkek,MAC Cosmetics, L`Oréal Paris, Maybelline New York, Rimmel
► Márkás Sminkek, Krémek,Testápolók,Parfümők A Drogériáknál Sokkal Kedvezőbb Áron
markassminkek.hupont.hu
► A Magyar Nemzeti Hölgyek Összetartás Egyesülete (Kaposvár) honlapja.
nemzetiholgyek.hupont.hu
► CSODÁLATOS MESE NEM CSAK GYEREKEKNEK. KÉT TESTVÉR KALANDJAI CSODAFÖLDÖN, A TÜNDÉREK, KOBOLDOK FÖLDJÉN. GYERMEK OLDALAK!
csodakonyv.hupont.hu
45. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár
► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246
panoramaapartman.hupont.hu
46. NEMZETKÖZI GYERMEK ATLÉTIKAI TALÁLKOZÓ VARSÓ 2013
► Információt kaphatsz, a Varsói versennyel kapcsolatosan. Indulás, utazás szállás, felszerelés, valamint , eredményeid alapján hol állsz a válogatási rendszerben
bencspal.hupont.hu
47. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
48. Melegétel
► www.melegetel.hu
melegetel.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
admin.hupont.hu
50. http://www.hiressztarok.hupont.hu
► Ez egy olyan honlap ahol sok sztár van nem azt mondom hogy mindegyik hires de nekem igen!mindegy érezzétek magatokat jűl és ha tetszik és valami még hiányzik irjatok a frakkosok@citromail.hu-ra és megteszem amit tudok!
hiressztarok.hupont.hu
51. Bejelenzkezés
► itt és most
login.hupont.hu
52. istvanrevesz.hupont.hu azaz RÉVÉSZ ISTVÁN honlapja
► JAVASLOM, TEKINTSE MEG A TÖBBI HONLAPOMAT IS: http://istvanrevesz.freewb.hu/ továbbá a http://istvanrevesz.sokoldal.hu/ KÜLÖNLEGES, ÖNNEK IS ÉRDEKESNEK SZÁMÍTÓ TÉMÁKKAL AMIT ÉN készítettem és közrebocsájtok.Szlogenem"Mindenre legjobb orvosság az idő"
istvanrevesz.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
► VB érdekességek: www.focivb-2010.hu
footballvilag.hupont.hu
55. Korrupció az igazsászolgáltatásban
► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?
korrupcio.hupont.hu
► Ha csak egy apró örömet szerzel, érzed, hogy máris több vagy ezzel. Mert másnak egy világot jelenthet; lehet új cél, egy másik kezdet. Ha adni tudsz, ne tétovázz sokat, így válthatsz valóra boldog álmokat..!
joskaba.hupont.hu
► Az oldal sztárok rol szól és hogy milyen botrányaik voltak vagy vanak.Vagy esetleg jó dolgok. :)
sztaroktortenetei.hupont.hu
58. Nagycsaládosok Komlói Egyesülete
► Betekintést nyerhetsz az Egyesület tevékenységeibe, céljaiba, programjaiba.
komlo-nagycsaladosok.hupont.hu
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
eumunkaneked.hupont.hu
60. Miley forever!:D
► Minden ami kell Mileyről!:)(:
ilovemileycyrus.hupont.hu
61. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
62. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!
► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők
kutyaimadoklapja.hupont.hu
63. Gyermeksarok
► Gyerekeknek mindenféle jó dolog!
gyermeksarok.hupont.hu
► Mi vagyunk a legjobbak, és legszebbek.
sportclublanyok.hupont.hu
65. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés
► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés
keresooptimalizalaspest.hupont.hu
66. ANNA LIGET - IFJUSÁGI TÁBOR A MÁTRA LÁBÁNÁL SZURDOKPÜSPÖKI
► látogasson el a www.nyikom.hu Kalandturák
annaliget.hupont.hu
► Békésszentandráson a Kákafoki-holtágon teljesen felszerelt vízparti nyaraló kiadó.
korospartnyaralo.hupont.hu
► Tudj meg minél többet a sztárokról!
lksztarok.hupont.hu
69. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
70. eZ vAn És KéSz
► ha lány vagy , és egyáltalán kíváncsi vagy erre az oldalra , akkor katt ide
ezvaneskesz.hupont.hu
71. Pesti-Marika
► Marika vagyok, és Budapesten élek. Üdvözlök minden régi és új ismerőst. Szeretem a természetet, a könyveket és a nyugalmat. Szeretnék olyan ismerősöket találni akiknek ilyen érdeklődési körük van. Mindenkit szeretettel fogadok.
pesti-marika.hupont.hu
72. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja
► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )
esmtkhoki.hupont.hu
73. Szlovákia- Csodálatos képek Szlovákia tájairól
► Utazás Felvidék gyönyörű tájain
szlovakia.hupont.hu
► Szalai Román versei
szalaiversek.hupont.hu
75. újra szerkesztésnek indul...
► Kagylózdd!
ufomania.hupont.hu